Új Interchange pénzváltó iroda nyílt a pozsonyi repülőtéren

Új Interchange pénzváltó iroda nyílt a pozsonyi repülőtéren

A szlovák Interchange csoport megnyitotta első üzletét Pozsony nemzetközi repülőterén. A kirendeltség a szolgáltatások széles választékával várja ügyfeleit – valutaváltással, pénzátutalással és ATM-ekkel.

A cégcsoport szlovákiai terjeszkedése kapcsán Daniel Pajak, a szomszédos osztrák Interchange ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy beléptünk a szlovák piacra, és azzal, hogy megállapodtunk a pozsonyi nemzetközi repülőtérrel szolgáltatásaink egy olyan, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő repülőtéren válnak elérhetővé, mely a további növekedés lehetőségével kecsegtet. Örömmel tölt el bennünket ez az új partneri kapcsolat, mely tovább gyarapítja a sikeres reptéri együttműködéseink listáját.”

Jozef Pojedinec, Milan Rastislav Štefánik repülőtér vezérigazgatója hozzátette:
„Nagyon örülünk, hogy a világ egyik vezető valutaváltó szolgáltatóját a Pozsonyi Repülőtéren üdvözölhetjük. Az ide érkező utasok már régóta hiányolták ezt a szolgáltatást a repülőtérről, és most az Interchange cégcsoporttal való együttműködésnek köszönhetően, végre sikerült elérhetővé tennünk ügyfeleink számára ezt az alapvető és rendkívül fontos szolgáltatást.”

Az Interchange csoport több mint 25 éve van jelen a közép-európai piacon, pénzváltói hálózatát tekintve pedig folyamatosan terjeszkedik a régióban és a világ számos pontján. A cég Közép-Európában már hat jelentős nemzetközi repülőtéren van jelen üzleteivel, Bécsben, Prágában, Budapesten, valamint három lengyel repülőtéren: Gdanskban, Katowice-ben és Wroclawban.